Marsyas – a hét műtárgya

Az ArtHungy hazai kreatív közösségi oldal a hét műtárgyának választotta a Fészek Galériában kiállított munkáimat. Ennek apropóján a Phenomenon interjút is készített velem, melynek az eredeti változatát itt olvashatjátok: http://phenomenon.hu/a-het-mutargya-teszttestturak/

A hét műtárgya: TeszTTesTTúrák

Az ArtHungry e heti műtárgya a Fészek Galériában, a TeszTTesTTúrák című csoportos kiállításon került bemutatásra. A „Kegyelem” Marsyasnak III–IV. képek és a köré épített Szamszára – „Elszáll a lélek?” installációt készítő Zorro de Biancóval, vagyis Fehér Zoltán képzőművész-illusztrátorral beszélgettünk.

„Kegyelem" Marsyasnak IV.
(fotóprint, vászon, plexiüveg, acél távtartók, 2016 – 120 x 180 cm)

– Mesélnél egy kicsit magadról? Mióta foglalkozol képzőművészettel?

– A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola grafika szakán végeztem és egészen az érettségit megelőző időszakig nem is terveztem, hogy képzőművészettel fogok foglalkozni. Az alkalmazott grafika világa beszippantott, mert a gyerekkori terveimhez talán mégiscsak ez állt a legközelebb: rajzfilmrendező és képregényrajzoló szerettem volna lenni. Aztán az év végi kipakolás előtt, számomra is váratlanul, egy éjszaka alatt megrajzoltam tíz, akkori kedvenc filmem plakátját. A felfogásuk, formaviláguk – mindig is lenyűgözött a lengyel plakátművészet –, illetve az, hogy a műfajtól egyébként sem idegen az önállóbb, filozofikusabb gondolkodás, viszont megelőlegezte a későbbi váltást a képzőművészet területére.

Igaz, hogy a főiskolai felvételin már szándékosan a képgrafika szakra jelentkeztem, de a technikai kötöttségek csak tovább nehezítették, hogy egy saját nyelvre találjak. Tele voltam közlésvággyal, de csak csapongtam a témák közt. A „balladai homályt” végül egy ’94-es, El Kazovszkijjal történő találkozás oszlatta el. A munkái, illetve a rendszerint reggelig tartó beszélgetéseink olyan felismerésekkel ajándékoztak meg, amelyek – amellett, hogy szinte teljesen nélkülözték a festészeti problémák vagy a szakmai fogások, kritériumok megtárgyalását – felnyitották a szemem, megtanítottak látni, dönteni és ami talán a legfontosabb: megtalálni a magam útját. Innentől váltam aktív képzőművésszé.

Talán nem haszontalan információ, hogy végül a gyerekkori álom is beteljesült valamelyest: 2004-től, egy pályázatnak köszönhetően, belecsöppentem az akkor alakuló „képregényes reneszánszba”, a Magyar Képregény Akadémia egyik alapítótagja, majd elnöke és Pinkhell című lapjának főszerkesztője lettem. A mai napig párhuzamosan élem a képregényes/illusztrátor és a képzőművész életem/énem, de szerencsére már túl vagyok azon, hogy ez bármiféle meghasonlást okozzon számomra.

 A „Kegyelem" Marsyasnak III–IV. képek köré speciális installáció készült, címe:
Szamszára – „Elszáll a lélek?”
(linófesték, papír, hungarocell, fagolyó, lombföld, 2016 – 360 x 500 x 60 cm)

– Hogyan készült (kinek a részére, esetleg milyen megbízásra) az alkotás és mi volt a koncepció?

– 2004-ben döntöttünk úgy – El Kazovszkijjal és Kecskés Péterrel –, hogy útjára indítunk egy kiállítássorozatot. Első állomását a Bartók ’32 Galériában tartottuk TesTTeszTTúrák címmel, ahol a test, mint alaptéma mellett, közös viszonyulási pontként a fotográfiát, mint médiumot idéztük meg a munkáinkban. Ezúttal, eltérően a korábbi, inkább installációs műveimtől, a hagyományos olaj/vászon technikát választottam és a porosz gróf, Wilhelm von Gloeden századfordulós aktfotóit átértelmező képeimmel szerepeltem.

2008-ban, Kazovszkij tragikusan korai halálát követően, úgy éreztük, hogy feltétlenül folytatnunk kell ezt a hagyományt – mintegy emléket is állítva neki – és 2011-ben, immár Szotyory László festőművésszel kiegészülve, szintén a Bartók ’32 Galériában mutattuk be TesTTexTTúrák című kiállításunkat.

2015-ben a Nemzeti Galéria megrendezte A túlélő árnyéka című élet/mű kiállítást, amelynek keretén belül az El Kazovszkij Alapítvány felkért minket egy újabb folytatásra és a Fészek Galériát, mint helyszínt is biztosította számunkra. A harmadik expó címe TeszTTesTTúrák lett.

A 2011-es, „Kegyelem” Marsyasnak (I–II.) képeim folytatásaként ismét két, fiútorzót ábrázoló, vászonra printelt munkát állítottam a középpontba. A helyszín adottságait figyelembe véve egy olyan, a teljes falat beborító installációt terveztem, amely körbeöleli, s mintegy kiegészíti ezeket a képeket.

A Marsyas-képek modelljeiről testenként nyolc-nyolc fázisfotót készítettünk, miközben 45 fokonként körbeforgattuk őket. Az utómunkálatok során ezeket a fázisokat Photoshopban egy összefüggő testté/felületté dolgoztam össze, így valójában olyan hatást keltenek, mintha a gerincoszlop mentén megmetszve lenyúztuk és kifeszítettük volna a bőrüket – ahogyan azt Apollón tette Marsyasszal. Persze a végeredmény esetében ez inkább csak jelzésértékű, hiszen a valóságban egy ilyen síkban kiterített bőr mindenképpen elveszítené az izomtónusokat, az eredeti hordozófelület plasztikáját.

A két kép elé két, azonos méretű plexiüveget erősítettem, melyek 3 centivel a vásznak előtt „lebegtek”. Ezek felületére egy szabásminta ábráját nyomtattattam, fiktív alakzatokkal, számokkal és kifejezésekkel, mert csupán a struktúra, a formafelidézés számított. A megvilágításnak köszönhetően, az ábra jól felismerhető árnyékként vetült a testekre, így egyfajta „kegyelmet” gyakorolt, ígéretet sugallt a majdani újjászületésre, hogy a kiüresedett tárgy, „huzat” valaha ismét hordhatóvá válik.

Az installáció a Szamszára – „Elszáll a lélek?” címet viselte. A Marsyas-képeket körülvevő, 4×5 méteres, 280 hungarocell-dominóból álló fal egyes elemei frottázs-technikával – linófestékkel – hengerelt talajlenyomatok, melyeket a Farkasréti temetőben, El Kazovszkij temetési menetének útvonalán készítettem. A nagyjából egy hétig tartó, naponta több órás mintavétel egyfajta meditációs gyakorlatnak is beillett, lényegében olyan felületről akartam egyedi nyomatokat nyerni, amely „emlékezik”. Emlékezik egy olyan pillanatra, amikor a gyászoló tömeg egy emberként, azonos időpontban haladt át rajta úgy, hogy akkor bizonyosan mind Kazovszkijra gondoltak.

A dominót is a (lélek)vándorlás, az út szinonimájaként értelmezem – ráadásul azért is tartom izgalmas formának, mert az egyes elemei – lépései – sosem önálló egységek, hanem minden esetben az előzőből erednek és egyben kapcsolódnak is a következőhöz. Végül a fal elé szórt, 4 mázsa lombföld utal a képein oly sokszor feltett kérdésre: „Elszáll a lélek?” A Szamszára, a létforgatag megszakad – a kétdimenziós sík kilép, kiömlik a térbe, a dominók pettyei golyókká lesznek.


 – Milyen munkán dolgozol jelenleg és mik a jövőbeni terveid?

– Meglepően nagy sikere volt a kiállításunknak, így a Fészek Galéria művészeti vezetője, Molnár Éva – hagyományaiknak megfelelően – felkért minket egy, a nyári szezonban két hónapon át tartó, újabb kiállításra. Mindhárman örömmel vettük a szíves invitációt és hamarosan elkezdjük összehangolni a koncepciót, melynek valószínűleg szintén a test áll majd a középpontjában.

Ezúttal – bár még egyelőre csak a tervezési fázisban tartok – visszatérek a hagyományos festészeti technikákhoz, olajjal vászonra fogok dolgozni, mégpedig egy triptichonon. Régóta szerettem volna már tisztelegni a XX. századi festőóriás, Francis Bacon előtt és most remek alkalom nyílik rá. Az együttes címe – Az akasztottak – a Tarot tizenkettedik lapjára utal, de némi analógiát lehet majd felfedezni a Moirákkal – vagy ismertebb, latin nevükön a Párkákkal – kapcsolatban is, akik a sors fonalát gombolyítják, s döntéseik még az istenek akaratát is képesek felülírni.

Ezzel párhuzamosan igyekszem tovább haladni egy sok éve húzódó, képregényes projektemmel is, ami három, egymástól eltérő, önálló, de hangulatában hasonló történetet mesél el. A katalán torony forgatókönyveivel már elkészültem, a referenciaanyagokat éppen most gyűjtöm és több fotózást is tervezek a tavaszra, ahogy a munkám engedi.

Panorámakép a kiállításról. Balról jobbra: 
Szotyory László: Ikárosz (1997); A rítus (1998);
El Kazovszkij: Driáda szürkületkor III. (1995);
Szotyory László: Az angyalok (2006); A magányos farkas (2013).
A jobb oldali falon Kecskés Péter munkái láthatók.


– Végül, mit szólsz az ArtHungry-hoz és van-e kedvenc alkotód, akit ezen a felületen ismertél meg?

– Nagyon örülök, hogy létrejött és nem múlik el úgy nap, hogy ne vetnék egy pillantást rá. Kellemes, áttekinthető a felülete, informatív és felhasználóként is könnyen kezelhető. Ami különösen tetszik benne, hogy folyamatosan újabb, hasznos funkciókkal bővül.


Kedvenceim közt vannak Kiss Márton Gyula és Lossonczy Bazsó grafikái, bár az ő munkáikat már korábban is ismertem, de például Tóth Veronika szobraival itt találkoztam először és azonnal elvarázsoltak – mint ahogy Majoros Áron Zsolt plasztikái is. Benze aprólékos, finom vonalvilágát említhetném még, melyeken szeretek hosszan időzni, de a névsor úgysem lehet teljes, mert számtalan más, tehetséges alkotó munkáival találkoztam már itt és remélem, fogok is a jövőben.


(A fotókat Hidvégi Aszter készítette.)

No comments: